Header Ads

Áder János újra megfenyegette a a magyar embereket: "Amennyiben nem lesz nyugalom, olyan szankciókat kell bevezetnünk, melyek..."



Mint tudjuk Összefogtak a pártok és újra utcára hívják az embereket.
Áder Kános köztársasági elnök rendkívüli közleményben fenyegette meg a népet:


"Tisztelt magyar állampolgárok!
Szomorúan szemléljük, hogy az ellenzéki pártok továbbra is lázítják önöket.
Elmúlt a Húsvét, a Május 1. ünnepe, amit örömmel vettünk, hogy békében zajlott.
 Ennek ellenére tudomásunk van róla, hogy az ellenzéki pártok tovább lázítják a népet.
Akkor figyelmeztettük már Önöket, ami úgy tűnik semmit nem ért.
A kormány igazságos, az emberek érdekeit szem előtt tartó törvényeket szavazott meg.
Ezeket én aláírtam, ami azt jelenti, hogy minden körülmények között végre is hajtja a Kormány.
Elég kárt okoztak már csupán a Parlament épületének megrongálását illetően a télen, ezt újra nem fogjuk eltűrni.
Felkérem a lázadókat és provokálókat csendesedjenek el, mert megteszi a Kormány ha kell erőszakos úton is rend megteremtését!
Nem fogjuk tovább tűrni a lázongásokat, hisz lejáratják Magyarországot."

Mi felháborítónak találjuk Áder János fenyegetését, amennyiben ön is, kérjük ossza meg szavait!